Volkstracht

Mint minden népcsoportnak a székely népnek is meg volt a rá jellemző viselete.
A székely viselet legtöbb eleme más magyar viseletekben is megtalálható, a különbség a háziszőttes anyagok nagyobb szerepében nyilvánult meg. A székely népviselet jellemzője, hogy alapanyaga hagyományos kézi megmunkálással házilag készült, házi szőttes gyapjú, kender, len és ugyancsak házilag tenyésztett juhbőr, amit szintén maguk szabtak és varrtak. A viselet alakulását természeti, fizikai körülmények is befolyásolják. A székelyruha határozott táji vagy helyi jegyekkel rendelkezik, melyekről az egyes falucsoportok, falvak lakói felismerik egymást.

A székely női viselet ingből, rávett bő- vagy selyemmellényből, bő rokolyából és előtte kötényből, télen zekéből vagy bundából, csizmából és fejrevalóból állt.
A székely női viselet legfőbb darabja a kétrészes felsőruha, a rokolya és a mellény. A rokolya derékban korcba szedett, alján keskeny vagy szélesebb bársony szegő. A Hargita keleti oldalán, a Gyergyói-, Csíki- és Kászoni-medencék falvaiban, a rokolya színes csíkozású háziszőttesbol készül, a csíkok szélessége, a színek összeválogatása falvanként, korok és alkalmak szerint változik. A karcsú, rövid mellény egyaránt készülhet a rokolya csíkos anyagából vagy egyszínű bolti kelméből, bársonyból, zsinórozva, vagy gyöngyökkel díszítve. A harangaljú rokolyához keskenyebb csíkozású vagy egyszínű selyemből, illetve gyolcsból lerakott kötényt viselnek. A Hargita nyugati oldalán a rokolyák egyszínűek, de hímes szövésűek, köztük a piros, kék és zöld a szokványosabb, azonos anyagból készült, zsinóros kismellénnyel. A kötényeket írt virágmintával hímezik. A székely női viselethez csizma tartozik.
A női viselet minden vonatkozásban érzékenyebb kor-, mód-, rangmutatója volt a falu társadalmának. A legszembetűnőbb az életkor szerinti elkülönülés volt, amelyet a ruházat színárnyalataival juttatott kifejezésre. Az idősek fekete vagy más sötét színű ruházatot hordtak. A háziszőtt anyagból készült szoknya mellé ugyanabból az anyagból készült blúzt és fekete kötényt. A középkorúak kissé élénkebb színű, bordópiros-fekete csíkozású viseletet hordtak, fehér blúzzal és a szoknya anyagából készült mellénnyel, és ugyancsak fekete kötényt. A fiatalok, gyermekek fehéret vagy élénkpiros-fekete csíkozású szoknyát viseltek ugyanolyan mellénnyel, fehér blúzzal és fehér köténnyel. Az idősebb korosztály öltözékét fekete csizma egészítette ki, a fiatalokét pedig piros.

A nők hajviselete is különbözött a korosztály szerint. A lányok két copfba fonták a hajukat, és leeresztve viselték, míg az asszonyok kontyba túzték és főkötőt, fejkendőt kötöttek rá, aminek anyaga, színe, hímzése életkor és alkalom szerint változik. Gyakori még a hárászkendő és nagykendő, de már általánosabb az ötnyolcados vatelines kabát, vagy a barnára festett irhabunda.

Az egyes viseletdarabok az életkor mellett bizonyos állapotot is jelöltek: a párta a leányságot, a főkötő és a fejkendő a férjes asszonyt, illetve gyermekes asszonyt, a jegykendők, pántlikák a vőlegénységet.

A férfiak viselete ingből, mellényből, harisnyából, zekéből, kalapból és, csizmából állt. A hatalom képviselői beavatkozásaikkal a székely férfiak viseletét a katonai szolgálatnak megfelelően módosították. Ugyanakkor a férfi ruhatár nem igényli a halmozást, egyedül a váltóruhát kívánja meg. A féri inge len vagy kendervászonból készült. Nadrágja, amit harisnyának mondanak, ványolt nyersfehér gyapjúszövet. Erre került a zsinórozás (rendi tartozás szerint piros, fekete), vagy a vitézkötés. Télen durva posztóból készült zekét hordtak, melyeket szintén zsinóroztak A székely férfi népviselet legközismertebb ruhadarabja a szorosan testhez álló, fehér posztónadrág, a székely harisnya, melynek csak zsinórzata változik vidékenként, vagy éppen falunként. A harisnyához zsinórszegésű, félkemény szárú fekete csizma illik és sima kézelős, csukott gallérú felér vászon- vagy gyolcsing. Az ingre fekete, szürke, helyenként fehér, piros vagy kék- esetleg sujtásokkal díszített - mellényt öltenek. Szokásos főrevaló nyáron a fekete kalap - a Küküllők mentén hétköznap a szalmakalap -, télen a betúrt tetejű vagy alul visszahajtott báránybőr sapka. A mellényre posztóujjast vagy kurta zekét vesznek, a szürke, vagy fekete, hosszú zekét már az öregeken sem látni. Ma már a hagyományos viselethez leginkább ragaszkodó férfiak is csak fekete rövidkabátot, zakót öltenek a fehér harisnyához és fekete csizmához.

A férfiaknál a viselet jelzései már sokkal szerényebbek: legény, vőlegény, házas férfi állomásokra szűkül a megkülönböztetés, de az sem jut mindig annyira egyértelműen kifejezésre, mint a nőknél. Jelezte továbbá a viselet a rangot, a gazdasági helyzetet, a módot, sőt a falu társadalmán belüli különbségeket is.

Az általánosan hordott lábbeli a csizma volt. A nemesek karmazsinból készült magas szárú csizmát hordtak, a parasztok, jobbágyok durva bőrből, primitív technikával előállított bocskort.

A székely viselet a mindennapi élethez is igazodott. Volt ünneplő és volt hétköznapi ruha, évszakoknak megfelelő öltözetek, de voltak olyan ruhadarabok is, amelyekből a falu lakói tudták, hogy viselője milyen munkára, a közelbe, vagy távolabbra készül menni. A rituális eseményekre a legelőkelőbb, legdíszesebb ruhadarabot illett felölteni. Az egyház a maga fölérendeltségével bizonyos normákat írt elő az öltözködéskultúra területén. Böjtben a leányok is kötelesek voltak levetni az élénk színű szoknyákat, és sötétebbekkel váltották fel. A társadalmi rétegződés lényegesen egyszerűbb módon jutott kifejezésre a drágább anyagokban, a több selyem, hímzés használatában a gazdagoknál.

A viselet egyben az egyén számára előírt viselkedésformát is jelentette, melyet szigorúan be kellett tartani. A szokás megszegőjét a közösség megbüntette. Pl. a harisnya zsinórozásának színe a szabad székelyek kiváltságának jele volt, aki ezt méltatlanul viselte, arról nyilvánosan leszakították. A kétes erkölcsű leányt a templom előtt fosztották meg a pártájától. Akinek pántlikája hosszabb volt a szoknyájánál, arról azt tartották, hogy férjhez akar menni. Aki igen félrecsapta a kalapját, azt büszkének minősítették.

Az ipari forradalom azonban a Székelyföldön is szükségtelenné tette a háziipari termelést. A gyári ipar termékei olcsóbban beszerezhetőoek és könnyebben moshatóak voltak, mint a hagyományos módon előállított ruhadarabok. Az üzleti áruk megvásárlásával egy időben szűntek meg a közösség tradicionálisan kialakított formái is. De a székely értelmiségiek kötelességüknek érzik megmenteni, felújítani, ugyanakkor össztársadalmivá tenni e kihalófélben levő kulturális értéket.

Napjainkban a székelyruhát többnyire ünnepekre, mint elsőáldozás, bérmálkozás, konfirmálás, ballagás, szüreti bál, valamint kortárstalálkozók alkalmával veszik fel. És pozitív értéktartalommal ruházzák fel a székely népviseletet: a munka, a szorgalom, a tisztaság, a megmaradás erkölcsét jelképezi. A hajdani összetett jelrendszer a 20. században megszűnik, elveszti szimbólikus értékét, a viselet egyre inkább csak az etnikai identitás kifejezésére szolgál.

Irodalom:
Gazda Klára: A székely népviselet. Budapest 1998.

8.